Gyerekek és a net

Számtalan cikk és poszt foglalkozik a kamaszok és az internet viszonyával. Jórészük erőteljesen a világvége hangulat felé hajlik. Az emberi pszichéből fakadóan ezek a cikkek szoktak villámként végigseperni az interneten, begyűjtve az egyetértő lájkok tengerét. De tényleg ennyire rossz a helyzet? Mivel érintett vagyok a témában – sajnos már nem kamaszként – ezért kicsit utána jártam a dolognak.
Tény, hogy bármennyire is szeretnénk az ellenkezőjét, a net, a kütyük az életünk része, és egyre inkább azzá fog válni. Gyerekeink tehát használják és használni is fogják, ha tetszik, ha nem.
 . 
Sok szülő az elutasítással, a tiltással reagál ezekre a trendekre. Az külön szórakoztató, amikor ezeket a harcosan netellenes véleményeket valami netes fórum oldalain hangoztatják, de ebbe most nem mennék bele.
 . 
A legfontosabb itt is, mint a gyereknevelés összes többi területén a hitelesség. Ha jómagam éjjel – nappal a telót nyomogatom, vajmi kevés hatása lesz annak, amit szavakkal üzenek. A példa túlereje legyőzi a prédikációt. Tehát az első lépés, hogy én magam mennyit, és mire használom a tárgyaimat.
 . 
A tárgyak uralkodnak rajtad, vagy te használod őket?
A második fontos lépés az ismeretek. Egyrészt az internet működésének, a médiának, a hírgyártás alapjainak ismerete. Annak tudása, hogy miként szűröd ki a végtelen információtengerből a valóban hasznos adatokat olyan kincs, amit át kell adnunk a gyerekeinknek. Ha biciklizni és porszívózni is tőlünk, szülőktől tanulnak, akkor miért ne mutatnánk meg nekik a felelős internetezés mikéntjét? De a mondással ellentétben, csak arról tudunk hitelesen tanítani, amit magunk is ismerünk. Tehát tanuld meg, hogy működik. Az ember amit ismer, attól ritkán fél.
 . 
Ne félj a nettől, ismerd meg!
Harmadik lépés, ismerd meg a gyerekedet. Mit hallgat, mit néz a neten? Ezek a srácok – lányok nem néznek tévét. Az ő információforrásuk a háló. Tudod, kik a legmenőbb v-loggerek éppen most? Egyáltalán mond neked valamit a szó, hogy v-logger? Nem? Akkor honnan tudod eldönteni szülőként, hogy hasznos-e a gyerek számára, amit ott lát, vagy sem?
 . 
Ezek a fiatal gyerekek – jó részük bőven 20 alatt van – több tízezres nézettségeket és százezres követőbázist tudnak felmutatni. Érthetőbben fogalmazva: ParaKimet többen követik, mint ahányan a HVG-t olvasnak, a Videómánia nézettségét meg néhány tévécsatorna is megirigyelné. Apropó, TV. Emlékeztek? A mi generációnat az akkori felnőttek szerint a doboznak kellett volna tönkretennie, a jóslatok szerint a villódzó képek hozzák majd el a végső elbutulást és az Armageddont. Hát, nem butultunk el, legalábbis nem jobban, mint a korábbi generációk. A mi gyerekeink sem fognak, ha megtanítjuk őket felelősen viselkedni. A neten és az élet többi területén is.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s